A Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar 1994-ben alakult 16 fővel Vonyarcvashegyen. Tagjai a keszthelyi Festetics György Zeneiskola tanulói. Jelenlegi létszámuk 50 fő, 10-25 év közötti általános-, közép-, főiskolások. Több mint 300 hazai fellépés mellett negyven külföldi turnén, versenyen, fesztiválon vettek részt. Nívó-díjas, háromszoros nemzetközi aranydiplomás együttes.
Négy CD-lemezük jelent meg. Fenntartója a Zalai Balaton-part Zenekaráért Közalapítvány. Együtt dolgoznak a Szűts Anett vezette Vonyarci Majorette Együttessel. A zenekar művészeti vezetője Kiss Tamás.
Egyelőre ennyi...
Ez volt kellőképpen rövid, hogy felkerüljön.
A koncert többi része majd megbeszélés alapján.
Zenészek, zenekedvelők és barátok!![]()
Mindenkit nagyon sok szeretettel várunk 2007. november 10-én(szombaton), 19órai kezdettel tartandó új CD bemutató nagykoncertünkön a Zalai Balaton-part Ifjúsági Fúvószenekar előadásában. Helyszín: Keszthely, Balaton Színház.Igazán klassz kis estének ígérkezik, hiszen rendkívül színes produkció lesz hallható. Műsoron többek között:A. Dvorák: Piros fehér zöld induló, Balázs Attila: Új Helikon - fanfár,A. Hacsaturján: Kard tánc, Ted Huggens: Fascinating Drums, John Higgins: Disney Blockbusters, Balázs Attila: "Hair", Ron Sebregts: Abba Gold, John Moss: Grease, Jerry Nowak: Andrew Lloyd Webber: A Symphonic Portrait, Ted Ricketts: Pirates of the Carribean.
Vezényel: Kiss Tamás.
Mindenkit sok szeretettel várunk!